Csokoládés sütemények Csokis sütik


Frissítve: 2017-10-22

Csokoládészelet Csokoládébomba Csokoládé kocka

Burgonyás csokoládétorta

Burgonyás csokoládétorta elkészítése: A tojássárgákat, a cukrot, a rumot negyedórán át kevergetjük.
Hozzáadjuk a kakaót, a főtt, szitán áttört burgonyát, a lisztet, és a tojások keményre vert habját. Jól kikent, kilisztezett formába öntve, közepes lángnál sütjük, valamivel tovább, mint a piskótatésztát. Mikor megsült és kihűlt, két vagy három lapra vágjuk, tetszés szerint, és megtöltjük a krémmel. Oldalát is bekenjük krémmel, tetejét pedig csokoládéöntettel vonjuk be, és tejszínhabbal díszítjük.
Krém: 2 egész tojást a cukorral, gőz fölött, krémmé főzünk. Mikor kihűlt, beletesszük a vajat, a kakaót, és jól kikeverjük.

Csokoládébomba

Csokoládébomba elkészítése: A vajat a cukorral és a tojássárgákkal habosra verjük, hozzáöntjük a kakaót és a keményre vert tojáshabot. Beleforgatunk 15-20 szem kimagozott rumos meggyet. Egy üvegtál aljára ebből a krémből kenünk egy réteget, majd egy sor piskótát helyezünk rá. Ismét krém, majd piskóta következik, amíg a piskóta el nem fogy. Az édességet lehűtjük. Tálalás előtt cukrozott, felvert tejszínhabbal díszítjük.

Csokoládé kocka

Csokoládés briós

Csokoládés briós elkészítése: A kakaót a nescaféval és a tejjel simára keverjük, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, és addig kevergetjük, míg el nem olvad benne. A tojásfehérjét felverjük kemény habbá, óvatosan hozzákeverjük a még langyos krémhez. Rummal ízesítjük. A briósok tetejét levágjukbelsejüket kikaparjuk, és ebbe az üregbe töltjük a csokoládékrémet. Tetejét meghintjük csokoládéval vagy durvára vágott dióval.

Csokoládés diós minyon

Csokoládés-diós minyon elkészítése: A darált diót, a porcukrot, a tojást, a rumot, a kakaót, a darált háztartási kekszet összegyúrjuk. A masszából nedves tenyérrel kis gömböket formázunk, és szikkadni hagyjuk. Mikor kissé megszikkadtak, cukrozott kakaóporban megforgatjuk a gömböket, és egyenként minyonpapírba helyezzük őket. Mindegyik tetejére egy-egy meggybefőttet teszünk.

Csokoládés fatörzs

Csokoládés fatörzs elkészítése: A tojássárgákat a cukorral habosra verjük. A tojások fehérjét habbá verjük, s mikor keményedni kezd, lassanként hozzáadjuk a másik 6 dkg cukrot. A két masszát egybeöntjük, majd hozzávegyítjük a kakaóval elkevert lisztet. Hosszasan keverni nem szabad, mert összeesik, és nem lesz elég könnyű. Fehér papírral bélelt sütőlemezre kenjük a masszát két és fél, három centiméter vastagon; közepesen forró, előmelegített sütőben megsütjük. Vigyázzunk arra, hogy ne szárítsuk ki, mert ha száraz, nem sodorható. A tészta megsült, ha tapintásra egy kissé rugalmas. Amikor kihűlt, lehúzzuk róla a papírt, és annak helyén ...

Csokoládés kenyér

Csokoládé kenyér elkészítése: A margarint a cukorral, a tojássárgákkal habosra keverjük, a tojások fehérjét jó kemény habbá verjük, majd a darált mandulával, a kakaóval, a liszttel az egészet összedolgozzuk. Kivajazott, lisztezett tepsiben sütjük meg. Ha megsült, csokoládémázzal vonjuk be.

Csokoládé kocka

Csokoládé kocka elkészítése: A vajat habosra keverjük a cukorral. Ezután egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat. Külön edényben összekeverjük a lisztet a kakaóval, egy késhegynyi szalalkálival, és lassan beletesszük a kikevert cukros masszához. Végül óvatosan belekeverjük a tojások keményre vert habját éspedig két részletben: előbb a hab kisebbik felét jól elkeverjük a masszával, majd a nagyobbik felét (alulról felfelé) forgatjuk bele. Zsírpapírral bélelt tepsibe öntjük, és mérsékelt tűznél 30 percig sütjük. Kötőtűvel próbáljuk meg, s mikor már nem ragad, kiszedjük a sütőből. A papírt lehúzzuk róla, a tésztát még melegen megkenjük vékonyan baracklekvárral, majd bevonjuk csokoládémázzal. Mikor kihűlt, kockákra vágjuk.

Csokoládés mákszelet

Csokoládés mákszelet elkészítése: A darált mákot tejjel leforrázzuk és lehűtjük. A vajat cukorral és a tojássárgákkal kikeverjük, majd összekeverjük a mákkal. Hozzáteszünk közben egy késhegynyi sütőport, egy kevés reszelt citrom és narancshéjat, a mazsolát, 1-2 szem, mozsárban megtört szegfűszeget, és egy csipetnyi törött fahéjat. A másik fele cukorral habbá verjük ...

Csokoládészelet

Csokoládétekercs

Csokoládétorta I.

Hozzávalók: tojássárgája porcukor liszt morzsa kakaó mogyoró
krém: cukor kakaó csokoládé vanília vaj

Receptek