Átokhínár - Pallas lexikon

(növ.. Elodea Rich.,Udora Nutt, Apalanthe et Egeria Planch., Anacharis Rich., vízdög), a békatutajfélék génusza, 10 fajjal Amerikában.
Virága pároséltü, kétlaki vagy poligám, 1-3-ként egy-egy hüvelyben, s egyszikű létére a kelyhet és szirmot utánozza.
Himvirágának t. i. tojásdad kehelynemű, továbbá csaknem kerek, egész hosszas-tojásdad, sziromnemü lepelsallangja van, ezenfelül még vagy van fonálnemü csöve vagy nincs; hímje 3-9. Pároséltü virágának leple olyan mint a hímes virágé, csakhogy kisebb, 3 vagy 6 hímes, szálas-hosszukás magrejtővel, három fordított nyílalaku, nyeletlen, s a lepel torkához függesztett piros bibével.
Termő virága olyan mint a páros éltü, de hímje nincs vagy a helyén 3-szálas alhím van. Gyümölcse hosszukás, csaknem háromélü, kevésmagú.
Európában csak egy becsempészett, de szomorú nevezetességre vergődött faja van az Elodea Canadensis Rich. et Mich. Angol- és Németország, Belgium stb. belvizeinek valóságos átka és csapása lett, s viselkedését és fogadtatását legtalálóbban jelzi a -Wasserpest-, Hydra vegetabilis, átokhinár, vizdög elnevezése.
A balatoni hináron kivül alig van szaporább növény a föld kerekségén.
Ez az oka, hogy Európa északibb részén a figyelmet csakhamar magára, vonta, s a vizi közlekedésnek meggyült a baja vele.
Szára gyenge, ágas, törékeny fonálnemü, dúslevelü, a vizzel hullámzó; az iszapba fogódzkodó hosszú gyökérszálakat bocsát. Szálas-lándsás. tompa levele aprócskán fürészelt, s egymástól szabályos távolságban háromtagu örveket alkot.
Virága mintegy 5 cm. hosszu nyélen a levél tövéből ered, gyenge karminpiros szinü. Amely hímvirágnak nincs csöve, virágzáskor az anyatőről - mint a Vallisneriáé - leszakad, s a viz szinén szabadon úszik, de a csöves himvirág széle is a viz fölé emelkedik, s a termékenyülés itt esik meg. Leginkább a lassú, iszapos vagy homokos medrü, álló v. csendesen folyó vizet szereti, a kákás és nádas helyet kerüli.

Az átokhinár Észak-Amerikából 1836. került Nagy-Britanniába: Legelőször az irek földjén Warringtown mellett, 1841. a skótok földjén Berwickshire-ben, 1847. Angolország közép részein virágozva is látták.
Valószinüleg vizi növényekhez, talán a Nymphoea odorata gyökereihez tapadva hurcolódott át az Ujvilágból. Alkalmatlankodását csak az ötvenes évek elején kezdi éreztetni. Európa északnyugati belvizeit rettentő mértékben árasztja el.
A csatornákat eltorlaszolja, a zsilipek nyitását és lezárását, valamint a hajózást és más vizi közlekedést gátolja, fürdéskor és halászás közben alkalmatlan, sőt rendkivül nagy masszájával a vizek lefolyását is megakadályozza, az eltakarítása nagy költségbe került, főleg 1850-60 közt küzdöttek vele. Az Átokhínár-nak Európában s hazánkban csak a kétlaki alak nősténye él, ritkán virágzik, hím példák nélkül, tehát szüzen nem köthet; s magról nem szaporodhatik.

Azonban könnyen törik, s a legkisebb darabkája is majd gyökeret bocsát és a fenékhez erősíti magát majd egy termövirág, oldalsarjakat ereszt, s mind a kettőből hamar új Á. keletkezik.
Az Átokhínár-nak alakbeli és biologiai ismerete még kissé hézagos. Az Átokhínár kártevőségének nagyításával, úgy látszik, túlságig mentek, de az is meglehet, hogy roppant szaporasága után mintegy kimerülve, bizonyos fokú hanyatlás állott be, vagy terjeszkedését és pusztítását korlátok közé szoritották.
Mostanában az Átokhínár ártalmával inkább hallgatnak és sehol sem terjed oly gyorsan és hatalmasan, amint régebben mesélték. Sőt a mostani tapasztalás az ellenkezőt is bizonyítja.
Ha t. i. az Átokhínár a sekély vízben, csatornákban stb. alkalmatlan lehet is, valamint a tavak eredeti vegetációját s fiziognomiai képét jelentékenyen meg is birja változtatni mindamellett az Á. pusztításától való borzadalom meglehetős alaptalan, sőt egyáltalában nem a leghaszontalanabb növény a világon. A vizi madár eszi.

A hattyú is szereti, sőt az Átokhínár-tól a tavat is rövid idő mulva megtisztítja.
A hal szeret közte tanyázni, sűrü párnái közt a halikra, a hal meg a rák kikelése zavartalan marad. Ahol sok terem, trágyázónak, sőt takarmánynak is felhasználható. Gőzkazánban a kéregképződést akadályozza. Igen figyelemreméltó az a sajátsága, hogy a vizeket jótékonyan dezinficiálja.
A víz, amelyben az Átokhínár él, kristálytisztaságú és szagtalan, ezt a piócatenyésztők figyelmébe ajánljuk. Aquariumba is célszerü. Azt is tapasztalták, hogy ahol a tenyészésére szükséges anyagot elhasználta, magától is elpusztúl.

Az Átokhínár hazánkban még mindig ritkaság s hinár természetü létére sem hallatszott ellene semmi panasz.
A Balatonban nem nő. 1882. év nyarán a Muránál, Kis-Barkóc határában egy holt ér langyos tiszta vizében leltem. Azóta Pozsony, Budapest és Soroksár határában, valamint a Csepel-szigeten is felütötte a tanyáját, de a mi viszonyaink, úgy tapasztaljuk, a németországi vizek eme pestisének nem nagyon kedvezhetnek, mert kártevő módjára éppen nem szaporodik, sőt egyes helyekről (Soroksár) el is pusztul. Nevezetes azonban, hogy Európában idáig Budapest és Mura-Szombat (Kis-Barkóc) e nomád növénynek légdélkeletibb termőhe-lye. Európán és Amerikán kivül már Tasmániában (1862), a Ganges mentén (1873) s Ujzélandon is (1880) észlelték. A lehetőség megvan, hogy az Átokhínár a vizi madár lábához tapadt sárral is terjed.