Gombák

Többnyire a növények közé sorolt gombák azok és növények országa között helyet foglaló rendszertani kategória.

A gombák önálló Fotoszintézisre nem képesek, ezért valamilyen élő vagy élettelen, növényi vagy állati eredetű anyagra van szükségük a fennmaradásukhoz.

Lehetnek egysejtűek (pl. élesztőgombák), de a legtöbb esetben finom gombafonalakból (hifákból) állnak, amelyből a talajban vagy a táplálékul szolgáló anyagon szövedéket képeznek.

Egyes fajoknál a gombafonalak időről időre összetömörülnek, és termőtestet alkotva a felszínre emelkednek.

A termőtest millió apró spórát érlel. A kalapos gombák mind-mind ilyen termőtestek.

Gombák végzik a faanyagok korhasztását, a növényi hulladékok, a komposzt lebontását, amely során tápanyagokat szabadítanak fel a talajban termő növények számára.

Több élősködő gombafaj is létezik, köztük a növényeket károsító gombák is.

Gombák - Pallas lexikon

Gombák részben penészek (növ., fungi, mycetes), spórából keletkező Klorofillumtalan, tehát átsajátítani nem képes sejtek sorából vagy fonalakból álló oly telepes növények, amelyek fonalai (Hypha, l. Fonadék) a legkülönfélébb alakulásokat tüntetik elő.

Innen ered a Gombák fogalmának a kutatással együttjáró eltérő megállapítása.
Behatóbb vizsgálatok a gombák fogalmát mind szükebb térre szorítják.
A Gombák termősejtje vagyis spórája

1. a fonal végének fokozatos lefüződésével szabadon (akrogén módon) és egyenkint (láncspóra, conidium, stylospora), vagy

2. a fonal vastagodott és külön sejtté vált végének (spóratartó) belsejében (endogén módon) keletkezik. A spóratartó belseje egyetlen-egy sejtet zárhat be (chlamydospora), v. pedig sokkal gyakrabban számos sejtet, ekkor spóratok (sporangium) a neve.

Egy gombafaj többféle spórát is teremhet.

A rajzó spóra csak alsóbbrangú gombákon terem, engedékeny és egyetlen-hártyájú sejt, egy vagy két rezgő fonallal (csillangó) és belsejében alakját és helyét változtató vizbuborékkal (vacuola), aminek következtében tápláló folyadékában magánosan fickándozik, vagy pedig társasan hemzseg, rajzik.

Az első észlelők e rajzókat állati teremtésnek gondolták, zoospórának vagy állatspórának nevezték. A mozdulatlan nyugvó spóra burokja jobbadán kettős. A belső sima, szintelen és vékony (endosporium), a külső felszine röges, szines és vastag (exosporium).

Egy spóra tartalma fokozatos feleződéssel 2, 4, sőt többsejtü, azaz összetett spórává is feslik szét. Élettan szempontjából van elsőd vagy nyári spóra (protospora), amely csak azonnal a kiszabadulás után és rendesen termő helyén csirázhatik, különben elsorvad, meg olyan, amely táplálatlanul, mintegy bebábozódva sokáig életben marad és csak akkor csirázik ki, amikor kedvező körülmények közé jut.

A gombák életének csupán végső szakában képződik ilyen tartós spóra (teleutospóra).

Vastagburkú módosulását telelőnek nevezzük. A legtöbb spóra protoplasmája a burkot bizonyos helyen, amely rajta meg is látszik, áttöri és mint csirázó-tömlő belőle kibújva csirázik.
A rajzó spóra csupán megnyugvása, sőt megvedlése, vagy pedig saját felduzzadó burokjának megemésztése után csirázik.

A Gombák legalsó csoportjának csirázó-tömlője az őt tápláló gazdanövény sejtfalának átfurása után azonnal összehuzódik.

Az élesztő Gombák csirázó-tömlője a kiszabadulás után azonnal vagy pedig még csak tovább-csirázás után huzódik össze és meggömbölyödik, ugy hogy egyenlő spórák összefüggő sora vagy gyér ágazata keletkezik. Első fióksejtje ritkán hasonlít anyjához, de a következők olyanok.

A peronospórák, üszög- és rozsdafélék csirázótömlője szét is sarjadzik, fonalai oly sajátságosan zsugorodnak össze, hogy erről is megkülönböztethetők.

A legalsóbb Gombák csirázótömlőjéből mindjárt a termőtest képződik (chytridium); de a többiéből végének növekedésével fonalas-tömlő (hypha) keletkezik, amely el is ágazhatik, ugy hogy egész gyep vagy összeágazódás, a gombatelep vagy Gombák molyha (mycelium) támad.
Ez a termőtest fakadásig egyetlen-egy sejt maradhat, de közfalak képződésével többsejtüvé is válhatik. Az elágazások helyén rügysejtek is keletkezhetnek.

A telep életének első szakában jobbadán táplálékába beágyazódva csupán táplálkozik. Csak később léphet ki egy része a levegőbe, még pedig többnyire az árnyékos oldalra, azaz a világosságtól elfordulva.

A termőhely, szerint elhalt állati, illetve növényi szövetekből vagy vegyületekből élhetnek (saprophyta), másrészt élősködők (parasita), még pedig vagy egészen belemerülten vagy rajtok.

Némelyek az év más-más szakában fakadt spórájukkal csak bizonyos állat vagy növénynek élő vagy elhalt szöveteiben (vegyületeiben) élhetnek meg nemzedékvándorlással, miközben minden egyes nemzedék alakra nézve is eltér (ivadék-változás). Egyes faj különböző nemzedéke mind szaprofita, mind parazita vagy váltakozva.

A telep fonalvége a táplálék szerint módosul; némelyik csupán letapad, majd szürcsölő fonállá (haustorium) alakul stb. A tápláló-moholyból a tömlős meg a hártyás Gombák a levegőbe pókhálós vagy kócos összeszövődéseket bocsájtanak; ezeknek különböző rétegzetük is lehet. A moholy termőhelye szerint rövidéletü (a rozsda) v. hosszuéletü (a fák rákfenéje, bábasöpreje). Az egynyári telep az élő növényen v. állaton sajátságos gubacs vagy szemölcs kinövését okozhatja.

A tartós moholy fák gyökereire emlékeztető, néha elágazó zsinegekké fásulhat meg, belőle sokáig nem fakad termőtest (rhizomorpha), ugy hogy ezeket, bár más gomba fejlődésének egyes mozzanata v. alakulása külön gombáknak tekintették.

A tartós moholy legfeltünőbb alakulása a vastagkocsánu és bunkós- vagy tányérosfejü sclerotium.

Most már a Gombák akárhány fajának ismerik a sclerotiumát.
A Gombák termőteste igen változatos alaku. A belemerült G. molyhának végfonalai egyszerüek. De már a rozsda- és penészféléké, amely kijut a levegőbe, aprólékosabb: gomb-, findsa-, ernyő-, ecset-, seprő-, bokor- és más alaku, majd rövid, majd hosszu kocsánon, egyenkint vagy egész vánkosokká társulva.
A tömlős Gombák termőtestét a hozzá hasonlított tárgyról nevezték el, p. kalap, levél, buzogány, findsa, köbölke stb.

A Gombák szaporodását nemzés is biztosíthatja. De Bary ennek megjelenését igen sok esetben bizonyítgatta, de Brefeld és Istvánffi beható észleletei arról győztek meg, hogy az jobbadán tévedés. Mindazonáltal nemzett spóra is igen gyakran észlelhető (peronospóra). A megfogantató (him) sejt rálapul a megfogamzóra (nőstényre) és tartalmát emebbe bocsátja be.

A megfogamzás után a nőstény sejt mint petespora (oospora), oosporangium vagy oosphaera névvel megkülönböztetett termőtestté dagadhat. A megfogamzásnak állatias módját, amikor a himspóra rajzósejteket bocsát ki s ezek furakodnak a nőstény lyukacsán a belsejébe, Cornu vette észre. Ezeket a rajzókat spermatozoidok-nak nevezte.

Egyenlő nemü két végsejt összeérve, protoplasmáját kapocsképen egymásfelé juttatva, harmadik sejtet hoz létre, ez a kapocs-spóra (Zygospora). Ezt a sejtkapcsolódást (copulatio) az ételpenészen észlelhetjük. Akár megfogamzás, akár sarjadzás utján képződjék a termőtest, alakja szerint kétféle: endogén vagy exogén spórákkal. Az első eset a spóratok (sporangium), mely ismét kétféle, t. i. határozatlan számu spórát magába záró áltömlő (hemiascus) és valóságos tömlő (ascus), melyben a spórák 2-nek többszörösével vannak együtt (oda az ételpenész, ide a szömörcsög tartozik). Az exogén-spórás Gombák termőtestje többféle.
A gyöngysora emlékeztető conidium-lánc majd egyszerü ecset-, majd kefealaku, majd összetapadtan fejecskeszerü.

A conidium-lánc ismét kétféle: vagy a tősejtből sarjad a többi, vagy pedig a fonal vége füződik le először és ez a legvénebb. Ismét más az alakulás, amikor a fonalvégből közfalak keletkezésével egykoru és huzamosabb ideig együttmaradó több spórasejt (oidium) keletkezik.

A bazidium vagy pálcika oly módon keletkezik, hogy a végfonal sejtmagvának feleződésével támadt 2. rendesen 4 (ritkán 6) mag felhatolva, mint külön sejt áralaku kocsánon ugy nyulik föl, hogy az egykoruak egy szinvonalban végződnek.

A Gombák nagy csoportjának termőtestei (conidiumtartó, basidium, ascus) a termőrétegen vagy gyümölcshártyán (hymenium) szorosan állanak együtt, néhol meddő sejtek közt (paraphysis, cystis).
A termőtest meg némelyeken jókora gyümölcstest-ben bezárva (kelistokarpos) vagy rajta szabadon (gymnakarpos) van együtt. A bezáró gyümölcsnek van burokja (peridium), a például a gímgombának.
Ehető gombáink kalapjának bélésén a termőtest szabadon áll vagy a fátyolból (velum) később szabadul ki.

A gombafajok számát Saccardo 1889. 32000-re becsülte, csakhogy ő ebbe a számba 400 nyálka- és 650 felsőgombát is beléfoglalt.

Számos faj leirása v. ismerete még fogyatékos; némelyik talán csak másnak valamelyik nemzedéke, ugy hogy hozzávetőleg csak 20000 fajt számíthatunk össze. G. az egész földön vannak. Még a Pitzbergákról is ismernek 70-et, Izlandról 140-et, Közép-Európából vagy 7000-et. A forró földövieket még nem igen ismerik. Elterjedésük szerint vannak kis területre szorítkozók és nagyon gyakoriak. Némelyek még csak ujabb időben kerültek hozzánk, p. a szőllő peronosporája (Plasmatopara viticola).

A föld rétegeiben, a kövesült növényeken is maradt nyomuk, például a taplónak. a Gombák haszna legelőször az, hogy számosnak gyümölcsteste ehető.
Más faj, például az anyarozs, officinális.

Ipari célokra a tapló meg az erjesztőgombák használtatnak.
Hasznot tesznek azok is, melyek kártékony állatokat rontanak meg. Ellenben kivált a mérges vagy bolond Gombák ártalmasak. ártalmasak élősködő gombáink, amelyek egyes termesztett növényeinket lepik el, p. a burgonyavész, szőllőpenész, fák rákfenéje stb. Rontó hatása van a házi gombának (Serpula v. Merulius lacrimans), mely egyes vidékünkön valóságos csapás. Magyarország ehető és mérges gombáinak megfigyelésével már Clusius foglalkozott.

A gombák csoportosítása 50 év alatt egészen átalakult. De Bary, Brefeld stb. kutatásai nemcsak a G. alakjára terjeszkedtek ki, hanem az egyes fajokat mesterségesen tenyésztve, egész fejlődésére is.
A spóra csirázását, a moholy növekedését, a sporangium kibontakozását, a konidiumokat és tartóikat, a gyümölcstest kifejlődését, végre a gombáknak más és más gazda-állaton, illetve növényen való viselkedését figyelemmel kisérve, rájöttek, hogy egyes család nem önálló, hanem más Gombák nemzedéke.

Brefeld és Istvánffi a Gombák összeségét a következőképen csoportosítják. I. rend. Moszatgombák vagy Alga-G. (Phycomycetes), melyeknek sokmagvu, de egysejtü molyha csak a gyümölcsözés előtt válik, közfalak képződésével, lánc-szem-algákra emlékeztető többsejtü tallusszá. Két alrendre osztják föl:

1. Kapocsspórás G. (Zygomycetes)

Melyeknek molyha több nemzedéken át csak konidiumot terem, végre két ág végének (zygota) összeérése helyén egybeolvadással (copulatio, párosodás) zigospórát, melyből a hosszabb szunnyadásra képesített tartós spóra lesz. Legismeretesebb neme az ételpenész.

2. Petespórás Gombák (Oomycetes)

több családja igen elterjedt. Legismertebb a Peronospóráké, p. a burgonyavész (Peronospora vagy Phytophthora infestans De Bary) és a szőllővész (Peronospora vagy Plasmatospora viticola Bref.). A szaprolegniafélék (Saprolegniaceae) jobbadán vizben levő állati vagy növényi hulladékot selymes molyhukkal szegnek, sőt foglalnak be, csak egy-kettőjök vizi élősködő, s a halak meg a rákok pusztulását (pestisét) okozza. Más család a Chytridium-féléké, melyek vizben élő infuzoriumot vagy algát támadnak meg, p. a Chytridium

A. Br. egyetlen golyós vagy hosszukás sejtje mint sporangium rajzóspórákat bocsát ki. A C. Olla A. Br. a gazdanövénybe, algába gyökértömlőt mélyeszt. II. rend. Mesomycetes, elágazó sejtü molyhuk nemzés nélkül tömlőforma határozatlan spóráju sporangiummal (hemiascus) vagy bazidiumforma gyümölcstartóval (Hemibasidium) és konidiumokkal (élesztő-konidium), de chlamidospórával is szaporodik. Legismeretesebb családja az üszögfélék (Ustilaginacei), virágzó növényeinken élősködő fajokkal. III. rend. Eumycetes, magasabbrendü vagy igazi Gombák dús elágazású mohollyal, melyből határozott számu spórát záró sporangium (ascus) vagy határozott számu spórát lefüző konidiumtartó (basidium), lánc-spórák, chlamidospórák (Oidiumok) és sclerotimok fejlődnek. Fejlődésüknek többféle állapota vagy nemzedéke van, amelyeket előbb a Gombák külön fajainak tartottak.

Az erjesztő Gombák (Saccharomycetes) és az Oidium-nemhez tartozó fajok jóformán magasabb rangu G. nemzedékei: csakhogy az illető magasabb állapot mindeddig ismeretlen.
Az élesztő (Saccharomyces Meyen, Torula P.) lánc-spórának megfelelő gömbölyded hengeres, végtelen nemzedéken át sarjadzással szaporodó sejtek, melyek a cukros folyadékot megerjesztik, s a tenyésztés körülményei szerint alakulnak. (L. Élesztő és Erjedés.) Kétségtelenül ide tartoznak mint

I. alrend a tömlősgombák (Asomycetes), melyeknek sporangiumát (ascus) a szomszéd gombafonalak körülnövik s egész gyümölcstest keletkezik. Ugyanannak a fajnak többféle konidium-képződése van (pycnidium), de van oidiumképződésük, sclerotiumjok meg más szaporodásuk is. Több családjuk közt a legismeretesebbek: 1. Exoasci, egészen szabad sporangiumokkal. p. az Exoascus Pruni Fuck., a kökény meg a szilva gyümölcsét puffasztja föl.

2. Carpoasci, a gyümölcstestbe foglalt sporangiumokkal. Alcsaládjai közt a) Tuberacci a leghasznosabb. Más alcsalád a b) Pyrenomycetes (Sphaeriaceae), melyeknek spóratartójából a spórák szabad kilövelléssel jutnak ki. A tartóban világosabb tartalmu spóratömlők és nedvszálak (parophysis) is vannak. Minden tömlő 8 spórát fejleszt ki, ez egy-, két-, sőt többsejtü és különféle alaku. Termőhelyök meg e spóraképződés szerint egyszerü, összetett spóráju élősködőkre és ganéjlakókra (P. simplices, P. compositae és P. coprophileae) csoportosítják.

Harmadik alcsalád a c) Discomycetes, tányérgombák, lapos, nyilt tányér- vagy csészeformáju bunkós vagy süvegforma nyeles gyümölcstartóval (apothecium). Ezek felszinén konidium-tartókon vagy külön gyümölcsökben (Pycnidium, spermogonium) gemma- és sclerotium-képzés is van. A Peziza L. (tányér-gomba) fajai paraziták. A kucsmagombák, a Helvella L. egy mérgesnek (H. suspecta Krombh.) kivételével és a Morchella Dill. (szömörcsök Clus) fajai mind ehetők.

A zuzmók legtöbbje is ide tartozik, de a következő családból is valók.
II alrend. Basidiomycetes (pálcikaspórásak) igen változatos alaku gyümölcstesttel, melynek bunkós bazidiumai felső végükön, 2-4 koránon (sterigma) ugyanannyi spórát teremnek vagy pedig négysejtüek s ugyanannyi sztregmáról spórákat füzögetnek le. Ezenkivül van konidium, oidium és sclerotium is.

Ezek is számos csoportot foglalnak magukba, amelyeket a bazidium oszlottsága szerint két főcsaládba soroznak.

  • 1. Protobasidiomycetes, porcogós vagy kocsonyás gyümölcstesttel és oszlott bazidiumokkal. A bazidium oszlása ismét kétféle lehet, u. m. harántos és hosszas. Az elsőnek legnevezetesebb családja az uredinaceák vagy rozsdák. Az Auriculafélék családjának legismeretesebb faja a bodzafagomba (A. sambucina Mart.). Hosszasan oszlott bazidiumokat a rengő-gyümölcsü tajték- vagy kocsonyagombák teremnek. Nem mérges, de haszontalan fajaik rothadó fán vagy földön nőnek, például bodzafán a Judás-füle.
  • 2. Autobasidiomycetes, izületlen-bazidiumos gyümölcstesttel. Ezek gyümölcse, az igazi gomba, ismét kétféle, t. i. a bazidium szabad vagy pedig husba zárkózik, a) Hártyás Gombák (Hymenomycetes), korhadékon vagy rothadó növényrészeken növő, jobbadán vagy gyümölcsü Gombák. Sok ehető faja a Boletus Dill. nemébe (vargánya Clusiusnál és tinóru Diószegi- és Fazekasnál) tartozik.
    A B. cdulis Bull. (hiripgomba Mátyusnál) frissen és aszalva használatos. Mérges a B. Satanas lenz (bábavargánya Clus). A taplógombák közt is van ehető.
Botrytis gomba, fertőzés, nemes rothadás
Erdei-rozsdagombák gombák, élősködők
Galóca gombák gombák
Gombamérgezés

Kapcsolódó oldalak