Galóca gombák, Gyilkos galóca

• Frissítve: 2023-12-22       Gaucher-féle-metszés

Galóca gombák (Amanita). A Galóca gombák a lemezes gombákhoz tartoznak. A tönk alján elálló szélű bocskor van vagy pedig a tönk alja gumósan megvastagodott, és ezen foszlányok, pikkelyek találhatók.

A tönk felső részén fejlett gyűrű (gallér) van. A spórák fehérek.
A Galóca gombák-hoz tartoznak a legveszedelmesebb, legmérgesebb gombák. Ilyen a gyilkos galóca (Amanita phalloides). Kalapja zöldesbarna vagy zöldessárga, sima vagy néhány nagyobb pikkellyel. A tönk fehér v. sárgásan tarkázott. A bocskor fehér, nagy és elálló.

Íze, szaga nem feltűnő. Lomberdőkben gyakori. Igen erősen mérgező, a halálos mérgezések 90%-át a gyilkos galóca okozza. Közeli rokona a fehér színű ragadós galóca (Amanita verna). A kalap kissé ragadós. Igen erősen mérgező. Kevésbé mérges a párduc galóca Amanita pantherina. Barna kalapján világos pikkelyek vannak.

Mérges még a légyölő galóca Amanita muscaria. Piros kalapján sok fehér pikkely van.
Ehető a jóízű császárgomba (Amanita caesarea). A kalap narancsvörös, a tönk és a lemezek citromsárgák. Galtonia Decne. (Liliaceae). Két faja D-Afrikában honos. Némi takarással szabadban is áttelelő hagymás dísznövények. A O. candicans Decne. 60 cm-es szárán nyáron 25-30 fehér virág nyílik. Magról vagy fiókhagymáról szaporítjuk.

Galóca - Pallas lexikon

(...) Galóca 2. G. (növ., Agaricus L., l. az ábrát), a hártyagombák rendének kalapos sorozatába tartozik. A tönkön (láb) álló kalap alsó lapján a -kalap bélése- leveles vagy lemezes.

Fiatalon jobbadán hártyás burok fogja körül, amely később elszakad. Egyes faj kalapjának alsólapján a peremtől a tönkig érő hártya, a fátyol feszül ki, amely a peremről lefeselve, mint a tönk gyürüje v. perece látszik meg.
Erdőn, mezőn és kertben, az egész földön vagy 2000 faja nő. Telepje (moholy) a föld korhadékában szétterülve addig lappang, mig a tavasz vagy az ősz nedves időjárása folytán termőteste a föld szinére emelkedik. Számos faja ehető, sőt fehérjés tartalmánál fogva nagyon tápláló; de akárhány mérges faja is ismeretes. A sok fajt egyes alnemekbe foglalják össze, sőt önálló nemekre s csoportosítják.

Megkülönböztetésükre a hártyás burok és a fátyol előfordulását, illetve hiányát, a termőtest minőségét, a lemezek vonulását egymás mellett, egymás közt, vagy a tönkön, a kalap alakját, a spórák szinét stb. vizsgálják.
Az utóbbi körülményeket a papirosra bélésével letett kalapból kihulló spórák elhelyezkedésével ismerhetjük meg.

I. A bőröskalapú, szivóslemezü és porcogóshusu porcogó Galóca, a fonnyadóska.
A fokhagyma-Galóca (Marasmius seorodonius Fr.) termőteste eleinte vörhenyesbarna, később fakul; a szegfü-fonnyadóska (M. orcades Fr.) kalapja sárgásbarna és pupos, tönkje lompos. Mind a kettő ehető.
II. Húsos, tejelő Galóca a rizik vagy rizike (Lactarius Fr.). A vöröslő rizike (L. deliciosus Fr.) teje sárga, 2-9 cm. átmérőjü kalapja tölcséres, husa vöröslő. A sárga rizike (L. volemus Fr.) kalapja sima és száraz, teje fehér. Mindkettő csemege. A mérges rizike (L. torminosus Fr.) övesen csikolt sárgásbarna kalapja nyirkos; a gyilkos rizike (L. turpis Fr.) egyenletesen barnaszinü kalapjának pereme rojtos, tönkje ragadós. A két utóbbinak feje fehér, husa mérges.
III. Húsos, de nem tejelő Galóca, melynek száraz lemezei törékenyek, a nép nyelvén a galambica. Mivel a lemezek elágazása és szine, a kalap szine és fölszine nem elég biztos ismertetőjel, ebben a csoportban vannak a legveszedelmesebbek.

A Hánytató galóca vagy epegomba Russula emetica Fr. vörös, sárga, sőt fehér kalapjának pereme ráncos, tönkje sima, majd fehér, majd vörös. Ez nyersen és sütve vagy elkészítve mérges, holott a ráncostönkü ehető Galóca (R. vesca Fr.), legyen a kalapja bárminő szinü, jóizü.
Vannak átmenetek, amelyek elkészítve, meg olyanok, amelyek csak nyersen mérgesek.

IV. Húsos, nem tejelő, de Nyirkoslemezü galóca a Hygrophorus Fr., nyirkos Galóca, melynek csoportjában több az ehető, p. a leányka-G. (H. virgineus Fr.) pelyhes, fehér kalappal és a tönkre lefutó lemezekkel, a réti Galóca (H. pratensis Fr.) sárgásbarna, fakuló kalappal és lefutó lemezekkel. Mindkettő pereces.

A csontos galóca (H. eburneus Fr., l. Elefántcsontgomba) fátyola rendetlenül pelyhes, lefutó lemezei pikkelyesen rongyolódnak el.
V. Az igazi Galóca megkülönböztetésére kalapját ragadós papirosra tesszük le, hogy kihulló spóráinak elhelyezését, szinét és a lemezek vonulását egyszerre láthassuk: 1. A feketespórás Coprinus Pers (l. Ganéjgomba) már törékeny, hitvány termetéről is megismerhető.

2. Barna spórája és a kalap pereméről csüngő fátyolrongyok a Hypholoma Fr. fajait jellemzik. Valamennyi legalább is gyanús.

3. Sötétbarna spóra, a tönkön nem folytatódó lemezek és perec a Psalliota Fr. nemét bélyegzik; köztök a legkeresettebb a csiperke-galóca (l. o.), rokonai is ehetők, p. a réti G. (A. campestris Schaeff), a legelői galóca. (A. arvensis Schaeff.), meg az erdei galóca. (A. silvaticus Schaeff.).

4. Sárgásbarna spóra és perec a Pholiota Fr. fajati különböztetik meg. Legismeretesebb az A. mutabilis Schaeff., a törzsökalja Galóca, mely jobbadán bokrosan nő. Itt-ott eszik.

5. A rózsaszin spórások közül a sáppadt szilvaalja Galóca (A prunulus Scop.), ehető.

6. A fehérspórások csapatja igen nagy. A bükkfa- (gyertyánfa-, szilfa-) alja Galóca (Pleurotus Fr., A. ostreatus Jacq.) a kalap szélét megtámasztó lábával lombos fáink törzsökéből fakad. Magas hegyvidéken eszik (l. Gelyva). A szegfü galóca (Collybia Fr., A esculentus Wulf) bokrosan nő hazánk nyugati vidékének rétein. Fenyveseink gyökérzetében az A. melleus L. mint földi rákfene, nagyon veszedelmes. Kalapja vagy 10 cm. átmérőjü, sárgás- vagy feketésbarna és rojtospikkelyü, pereces pelyhes, lemezei foggal érnek a tönkbe. Gombáink óriása, a pereces, hosszulábu vagy Őzláb galóca (Lepiota Fr., Agaricus procerus Scop.) 30 cm.-re is fölmered.

Ebbe a csapatba a legmérgesebb gombákon kivül, aminők a szemölcsöskalapú légyölő Galóca, nyirfaalja Galóca (Amanita Fr., A muscarius L.), vörös, a bagoly-Galóca v. bagolygomba (A. pantherinus DC.), zöldes, kékes, sőt barnás, valamint a gyöngyözött Galóca (A. rubescens Fr.) vörhenyes kalappal, a legizletesebbek egyike is tartozik, t. i. az urigomba, urgomba v. császárgalóca (A. caesareus L.), melynek narancs szinü kalapját a fehér burok rongyai rendetlenül lepik el; lemeze, perece és tönkje sárga.

Vitellius császár ezt kiválóan szerette; torkosságát felhasználva, a légyölő-galócát etették meg vele Kr. u. 68.
Hazánk erdős tájékain számos nevezetes galóca faj terem. Német-Ujvár vidékén Clusius (l. o.), mint Batthyány Boldizsár gr. vendége gyüjtötte és tanulmányozta. Idevágó művében még az ott divó elkészítés módját is ecseteli