Szűzpecsenye - Szűzpecsenyéből készült ételek

Rablóhús nyárson

A különféle anyagokat négy egyenlő részre osztjuk, vékony szeletekre vágva (kb. 4 cm-es szeletkékre). Sózzuk, megborsozzuk, majd kb. 15 cm hosszú hurkapálcikákra fűzzük. A marhahús mellé szalonna, utána hagyma következzék. A két végén gombafejjel fejezzük be. Megszórjuk liszttel, és forró, bő olajban pirosra sütjük. Hasábburgonyával és vegyes salátával tálaljuk....

Cigánypecsenye

A bélszín t és a szűzpecsenyét fölszeleteljük, kiverjük, sózzuk, borsozzuk, nagyon vékonyan mustározzuk (lehetőleg 1-2 nappal előbb), és egyforma érmécskéket vágunk belőle (kb. 4 cm-es). Fölszeleteljük ugyanilyen darabokra a sonkát, szalonnát is, a kolbászt kb. 1/2 cm-es szeletekre vágjuk. A hagymát is keresztben karikára vágjuk, ugyanígy a savanyú uborkát is. Kb. 15 cm-es hurkapálcikára, nem túl szorosan, váltakozva felfűzzük.
Enyhén megszórjuk liszttel, és forró olajban pirosra sütjük.

Göngyölt szűzpecsenye

Hozzávalók: szűzpecsenye (kb. 80 dkg) csirkemáj zúza vöröshagyma olaj húsleves vörösbor só, fehérbors, szegfűbors pirospaprika paradicsompüré
A szűzpecsenyét hosszában kissé bevágjuk, hogy szétterítve, vékonyan kiverve szép nagy szeleteket kapjunk. A hagymát egy kevés olajban üvegesre pároljuk, megszórjuk paprikával, a fűszerekkel, rátesszük a feldarabolt májat és zúzát, és egy kevés lével puhára pároljuk. Ha már pépsűrűségűre lesült, megkenjük vele a hússzeleteket, felcsavarjuk behajtjuk, és hústűkkel megtűzzük. Egy kevés olajban hirtelen rózsaszínűre sütjük, majd pároljuk. kb. 20 perc múlva hozzáadjuk a paradicsompürét, egy kevés lisztet, a vörös bort és felforraljuk. Burgonyával vagy párolt rizzsel tálaljuk.

Brassói aprópecsenye

Hozzávalók: 8 szelet szűzpecsenye, karaj vagy lapocka olaj kiskanál majoránna, só, törött bors húsleveskocka burgonya gerezd fokhagyma kiskanál pirospaprika A hússzeleteket vékony csíkokra vágjuk, és forró olajban szép pirosra sütjük. Egy húsleveskockát feloldunk egy kevés vízben, ezzel fölengedjük a húst, és fedő alatt jó puhára pároljuk. A burgonyát ujjnyi vastagra daraboljuk, majd forró olajban aranysárgára sütjük. A húst zsírjára sütjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, megsózzuk, borsozzuk, meghintjük majoránnával, pirospaprikával, és jól elkeverjük a burgonyával.

Kapuvári bicskás szelet

Hozzávalók: szűzpecsenye bélszín olaj burgonya só bors szegfűbors
A szűzérméket hirtelen, egy kevés olajban megsütjük. A bélszínszeleteket kiverjük, sózzuk, borsozzuk, és két bélszínszelet közé egy szűzérmét helyezve angolosan megsütjük. Sós burgonyával tálaljuk.

Kapcsolódó oldalak