Kertészeti lexikon

Növényföldrajz

Növényföldrajz (geobotanika, phytogeographia). A növénytan nak az az ága, amely a növényvilág nak és a környezetnek a viszonyát tárgyalja. Aszerint, hogy milyen szempontból tekintjük ezt a viszonyt, a Növényföldrajz különféle ágakra oszlik.

1. A florisztikai Növényföldrajz vagy chorologia a növényeknek a Földön való eloszlását tárgyalja.

2. Az ökológiai Növényföldrajz, a növényi élet külső tényezőit és a növény viszonyát kutatja.

3. A történeti vagy genetikai Növényföldrajz a Föld növénytakarójának történetét és földtörténeti változásait vizsgálja.

4. A növénytársulástan a Földet borító növénytakaró: a vegetáció kialakulásának, összetételének és rendszerezésének kérdéseivel foglalkozik.

Növényföldrajz - Pallas lexikon

Növényföldrajz (geobotanika, phytogeographia), a botanikának az az ága, mely a növényeknek a föld kerekségén való eloszlására tanít, a különböző vidéken nyilatkozó vegetációi viszonyokat és ezeknek okait kutatja, a föld vagy nagyobb tájai vagy az egyes ország növényeit flórába összefoglalja s kutatja az okot, mely még ma is vagy az ős időkben működvén, minden növénynek bizonyos termőhelyet szabott, s mely szerint egyforma termetü növények együtt maradnak, a vidéknek sajátságos képet kölcsönöznek.

A sokféle növény a föld kerekségén nem egyenletesen nő, hanem az elterjedésök a klimától, nevezetesen a melegségnek a földön való eloszlásától függ. Az ugyanazon szélesség fokán lévő tájaknak vegetációi jelleme bizonyos tekintetben megegyező, ellenben más szélesség fokain a növényzet is jelentékenyen különbözik. Erre alapítják a N.-i öveket az É-i és D-i féltekén.

A Hőmérséklet a hegyek teteje felé is fogy s ha a hegy tövétől kezdve felfelé haladunk, a hőmérséklet felfelé általánosságban körülbelül ugy csökken, mint ha a síkon az egyenlítőtől kezdve a földsark felé haladnánk, vagyis Növényföldrajzi övek, meg a hegyek magassága szerint keletkező magasságbeli övek között mintegy parallelizmus támad, úgy hogy az egyenlítő táján a hó határáig feltornyosodó hegyek az egész föld klimájának és vegetáció karakterének hasonlatosságát előtüntetik, az egyenlítőtől távolabb eső hegységek pedig csak a tőlük kezdődő és a sarkok felé eső övekét, mig végre a sarkövben és földsark körül a havas vidék mindig jobban közeledik a tenger szinéhez, és a vegetációja a havas vidékéhez hasonlóbb. A magasságöv szerint való elterjedésére nézve a növényeknek.

Ha a földkerekségnek, a vegetáció megszabta fiziognomiáját nem tekintve, mindazokat az országokat és hegyi régiókat összefoglaljuk, amerre bizonyos növényfaj terjed, az elterjedés köréhez (area geographica) jutunk, s ezt határozott irányu vonalak, a vegetáció vonalai fogják körül.

Mint mindenütt közönséges ubiquista, vagy pedig kozmopolita aránylag csak kevés terjedhetett el az egész földön vagy a föld nagyobb részén. Ilyenek leginkább a kriptogamák, néhány vizi és romkedvelő növény (pásztortáska, szerbtövis).

A növényzet általában nem mindenütt egyforma és ugyanaz. Csak mintegy 120 növény terem a föld kerekségének legalább 1/3 részén, közülök 48 vizi vagy mocsári, 30 gazos helyen termő vagy gyom, de egy se fa vagy cserje.

Csak 18 él a földgömbnek fele részén. A többi növény elterjedése kisebb, de azért még elég tágas mezeje lehet, mig némelyik csak bizonyos helyre szorítkozik, például a Carex Pyrenaica a Kárpátokra meg a Pireneusra, vagy pedig csak egy szigetnek, hegységnek vagy síkságnak, avagy egy országnak benszülöttje (planta endemica), például a Syringa Josikaea (orgonafa) a Keleti-Kárpátokon, a Saxifraga, Ranunculus et Campanula Carpatica; a Kitaibelia vitifolia hazánk és Szerbia határán, a Colchicum arenarium (homoki kikirics) a homokpusztákon, a Wulfenia Carinthiaca csak Karintia havasain. Az endemizmus legvilágosabb a szigeteken.

A benszülött növény legjobban kitünteti a vidék vagy az ország flóráját, de azért lehet jellemző növény más országgal is közös. Igy például hazánk DK-i tájainak sok jellemző növénye van, mely tovább DK-felé is jellemző s a Fekete-tenger környékének kiváló terméke, p. magas ernyősek, Verbascumok, mályvafélék, fészkesek, számos DK-i jellemü crucifera, pázsit, szegfűféle, Campanula, len- és Galium-faj, melyek Európában ÉNy-felé legfeljebb a bécsi medencéig terjednek..

Sok növény messzire kerülhet eredeti termő helyéről (a szerbtövis D.-Amerikából), egy helyen sok helyről összesereglett növény teremhet egymással össze-vissza keveredve, de azért a legtöbb növénynek megvan a maga termőhelye, ahonnan el nem távozik, megvan a maga állandó társasága (a Camelina dentata, Silene és Lolium linicola csak len közt nő) s egy természetes termőhelyen gyakrabban egyező termet tünteti ki, tehát bizonyos helyen való megjelenésök és szövetkezésök rendes s a vidék vagy valamely természetes hely tájképén mint előtünő vonás a hely jellemét is feltünteti.

Egy vidéknek nem minden fűszála jellemző, hanem csak alig 1/100 része kiváló és kölcsönöz a vegetáció leplének sajátságos és felötlő kifejezést, azért valahol egész sereg növény hiányozhatik is, vagy más pótolhatja, a nélkül, hogy az ember a vegetáció leplén jelentékeny változást venne észre.

A legtöbb növényfaj elterjedése a klimától függ, mert általában a szélesség vonalai irányában sokkal jobban terjeszkedik, mint a meridianus irányában, sőt némelykor az elterjedés az egyhevü vonalakat (izotermális vonal) követő övet alkot a föld körül. Ez azonban az egyenlítő felé a nagy helyi kiterjedés következtében mindig tökéletlenebb és ritkább.

A növényzetnek a hőmérséklettől való függésével bizonyos növény elterjedése körének megszakadása is összefügg.

Ezért sok havasi növény egészen messze eső hegyen lép fel, mint az Aquilegia grandiflora Szibériában és Erdély D-i havasain. Hogy ugyanaz a faj az É-i és D-i földgömb megegyező klimája alatt élne, a legnagyobb ritkaság, de Brown R. számítása szerint Ausztrália D-i részén mintegy 40 európai növényfaj teremne.

Hogy az egyes növényfaj földrajzi elterjedését megérthessük, olyan fölvételt alkottak, hogy mint az emberi nem, valamennyi növényfajnak egy vagy kevés individuuma valamely helyen (keletkezés helye) támadt, azután elszaporodva terjedt el annyira, amennyire földrajzi elterjedése ma ismeretes.

Ezért a mai kort megelőző földkorszakoknak geologiai és klimai viszonyaira térnek vissza s az É-i flórának Közép-Európa magas vidékével való megegyezését a jogkorszakból vezetik le, midőn a jégár jóval tovább terjedt D-felé, s egész Közép-Európának sarkvidéki flórája (flora arctica) volt, de amelynek később a hidegebb tájakra és magasságövébe kellett visszahuzódnia. A most tenger választotta földségeknek geologiailag bebizonyítható vagy valószinű őskorbeli összefüggését is tekintetbe veszik, oly közelebb eső földekét, amelyeknek a növényzete ma is megegyező (Behringi-tenger-szorosnál).

A keletkezésnek és elterjedésnek őskori története és okozója azonban ma már csaknem nyom nélkül elmosódott s mi ma csak az őskorból felmaradt növények maradékát s az őskorból megmenekült vagy megőrzött töredéket ismerjük.

Világos azonban, hogy ha sok növény eredeti termőhelyéről valami ok nélkül nem is bir kimozdulni, sok növény azonban alkalom adtával messzire elhurcoltatja magát, vagyis vándorol.
Az elterjedés legnevezetesebb eszközlője:

1. a szél, mely kiváltképen a zászlós termésbe v. magba akad bele (juharfa, hársfa, szilfa, a fenyvek magja), továbbá a bóbitás vagy szűrüstökös termésbe vagy magba (fészkesek, macskagyökérfű, fűzfa, nyárfa), aminek kivált a keleti és hazánkbeli Senecio vernalis kiváló tanusága, mely már jó régen Németországban is elszaporodott.

2. A viz, mely sok növénynek a magvát v. termését ragadja magával a hegyekről, azután lent alkalmas helyen kicsirázik és megtelepedik, mint az Orsovánál vagy Mura-Szombatnál a havasvölgyi csermelymirtusz, v. másutt más havasi növény. A Csendes-oceánban keletkező szigeteken a kókuszpálma meg a pandanus legelőször abból a gyümölcsből kelt ki, amelyet a tenger vize hozott és csapott oda, sőt Európa partjára a Golf árama is hajtana csirázásra való megvakat.

3. Az állatok, kiváltképen a madarak, melyek a gyümölcsöt felfalják, a keményhéju mag héját pedig megpuhítva, tehát a csirázásra mintegy előkészítve, az ürülékükkel messze szétszórják. Godron Montpellier vidékén 372 növényt számított össze, amely Spanyol- és Olaszországból, Sziciliából, Belgiumból, Marokkóból, Egyiptomból juhgyapjuval hurcolódott össze.

4. Az ember szándékosan vagy akaratlanul jelentékeny változást okoz a növény elterjedésében. Tudjuk ezt a gazdasági, vagyis termesztett növényekről, de más gyomot és növényt is össze-vissza hord és kever költözködései, hurcolkodásai folytán. Sőt a növényzet bizonyos nemzetek költözködésével és terjeszkedésével is, főbb vonásait tekintve, összefügg, igy a németek nyomán a baltmelléki, a magyarok és szlávok nyomán a kelet-európai (l. Magyar flóravidék), a románok nyomán pedig a mediterrán flóra terjed.

A növénygénuszoknak, sőt több növénycsaládnak is megvan a határozott elterjedése, mely természetesen többnyire szélesebb körü, mint a fajoké. E mellett gyakori az az eset, hogy egy génusznak más országban v. földségben egészen más helyettesítő faja (species vicaria) van, p. a napkeleti és napnyugati platanus vagy a Thuja orientalis és Thuja occidentalis. Bizonyos génusznak a fajai nagy számáról határozott földrajzi centrumot lehet kideríteni, p. az erikáé, a Mesembryanthemumé és Proteáé a Jóreménység-foka tájéka, az Asteré és Solidagóé É.-Amerika, a bodorrózsáé, Silenéé és Staticeé a mediterrán flóra.

Hasonlót mondhatunk a növénycsaládokról is, noha a nagyobb családok, mint a pázsitfélék, a fészkesek, vitorlás viráguak az egész föld kerekségén és minden klima alatt teremnek. De például a babérfélék meg a mirtuszféléké a Fokföld, az epacridaceáké meg az Eucalyptusé Ausztrália, a kaktuszoké Amerika, a kaktusztermetű húsos ebtejfáké Afrika.

Valamint a föld kerekségének összes növényzetét szisztémába foglalás nélkül át nem tekinthetnők: úgy a föld növényruházatát is kisebb-nagyobb tagra választjuk, hogy jellemző növényzetéről magunknak képet alkothassunk s az egyes darabon a vegetációval és fizikai föltételeivel pontosabban megismerkedhessünk. A vizsgálat céljára kikerekített tag természetes vagy mesterséges lehet.

A természetes területnek, vagyis a természetes flórának határát mindig természetes okok vagy akadályok szabják meg. A természetes flórában a vegetáció föltételei, főleg pedig a hőmérsékleti viszonyok, az egyes termő helyeket a növényzet képe és elrendezése, szóval az egész vegetáció jelleme bizonyos fokig megegyező.

A mesterséges flórák határát a politikai határok szabják meg, ezért p. Kárpátunk benszülött növényei Oláhországgal is közösek lehetnek.

A természetes flórában a növényfajok, génuszok és családok jelentékeny száma sajátságos, benszülött, vagy pedig belső rokonságban van egymással. A természetes flórák természetes gátjai és határai: 1. a széles tenger p. az óvilág és újvilág között; 2. a terjedelmes sivatag p. a Szahara, mely tropikus Afrika flóráját a mediterrán partvidékétől választja el; 3. a növények természetes vándorlása elé gördülő áthághatatlan hegység vagy erdőség, p. az egyenlítői Amerika erdei; 4. legtöbbször mégis a klimának (a világosság, melegség és nedvesség eloszlása és uralkodása) éles változása választja el a természetes flórákat; 5. a klima hatását még az is fokozhatja, hogy a határon hatalmas hegyláncok emelkednek, mint p. az Andesek Amerikában, s a Himalája Ázsiában, tehát egyszerre mekanikai és fiziologiai akadályok gördülnek a növények összekeveredése elé. Európában a Pireneus-hegység ily erős gát, de az alpesek tájain is vannak ciszalpin és transzalpin fajok.

Drude, Engler és Grisebacknak természetes flórái vagy flórabirodalmai egymással szembeállítva:
A flórabirodalom v. természetes flóra továbbá övekre, tartományokra és kerületekre tagosodik, még pedig a florisztikai kutatások alapján. Egész más az eredmény, ha a növény alkalmazkodását tekintjük a klimának meg a termőhelynek bizonyos föltételeihez, tehát a fiziologiai faktorokat v. kirívó életsajátságokat, p. az évi növekedést, a táplálkozás módját és más biologiai bélyeget.

De Candolle ilyen alapon vegetáció formákat különböztetett meg, még pedig nagy, közép, kevés és csekély hőszükségletüeket (planta mega-, meso-, mikro- és hekistothermalis); a nedvesség szükséglete szerint viz- és földkedvelőket (pl. hygro- és xerophila). Grisebach a fiziognomiai termet, továbbá a biologiai és szisztematikai bélyegek nyomán a fiziognomiai rendszerben 50-60 alakzatot különböztetett meg, p. a cserjék közt az erika-, mirtusz-, oleander-, protea-, rhamnus- stb. alakzatot.

A Növényföldrajznak egyik ága a növénystatisztika vagy növényszámítás, mely fajok, génuszok és családok elterjedésének számviszonyaival foglalatoskodik az egész földkerekségen vagy nagyobb területen, országon belül. A máig ismert növények száma legalább 100 ezer, ebből 80 ezer virágzó, több mint 20 ezer nem virágzó (kriptogama). Minthogy azonban még sok földterület kevéssé vagy éppen nincs botanikailag átkutatva, sőt az ismert területen is még mindig lelni új fajt, különösen a kriptogamák körében, ennek következtében a földön élő növényfajok számát 200-300 ezerre becsülhetjük.

Növényföldrajz


Kapcsolódó oldalak