Növekedés

Növekedés. Az élőlények életműködésének egyik fontos megnyilvánulása, amely méreteik megnagyobbodását, tömegük gyarapodását, új sejtek, szövetek és szervek képződését vonja maga után.

A Növekedés nem azonos a fejlődéssel, azonban igen szorosan összefügg a fejlődés során bekövetkező formaképződési folyamatokkal.

A kettő üteme lehet megegyező, de eltérő is. Pl. lassú növekedés mellett a fejlődés lehet gyors és fordítva. A Növekedés üteme, sebessége az életkorok szerint változik. Pl. az újszülött gerinces állatoknak a Növekedése főképp a szervek méreteinek nagyobbodásából áll, amely azonban bizonyos határnál befejeződik.

Ugyanakkor a növények növekedése úgyszólván egész életük folyamán tart, erősebb és gyengébb periódusokkal váltakozva.

Növekedés - Pallas lexikon

Növekedés a táplálkozás okozta belülről nyilatkozó térfogatnagyobbodás, de rendesen alakbeli változás is jár vele. A kristály csak újabb anyagrészecskék rárakódása folytán növekedik, s az ilyen Növekedés végtelen lehet, ha t. i. a Növekedés külső föltételei folytonosan működhetnek.

Az állatoknak különben hasonló Növekedés-étől a növény Növekedés-e kivált azért különböző, hogy az állatnak meglett állapotában csak kész szervei vannak, amelyek tovább meg nem újulhatnak (kézből kéz nem lesz), legfeljebb az új nemzedék válik ki belőle; ellenben a növény kész szervein kivül még új szervek kezdete is rajta van (rügy, sarj, tenyésző pont), melyet róla más növényre is átvihetünk (Szemzés, Oltás) vagy külön is felnevelhetünk, például a fűzfát, oleandert stb. vesszőiről.

Növekedés