Lexikon címszavak

Barnatörés

Frissítve: 2018-06-01

Barnatörés a fiatal borok gyakori megbetegedése. A levegővel érintkező bor színe a felületen sárgásbarna lesz.

Ez a színeződés lejjebb terjed, majd erősebben barnul, végül egészen csokoládébarna lesz. A bor megzavarosodik, a cserzőanyag egy része flobafénné alakul át, amely csapadék alakjában kiválik, a felületen vékony irizáló hártya képződik.

A bor sajátos, aszalt gyümölcsre emlékeztető szagot kap, íze pedig sherry-szerű, de kellemetlen. A Barnatörés -t a szőlőbogyóról a mustba kerülő oxidáló enzimek okozzák.
Az oxidáló enzimeket a penészgombák termelik; minél rothadtabb a termés, annál több képződik.

A Barnatörés rendszerint fejtés után következik be, amikor a bor széndioxid-tartalmát elveszti és levegővel érintkezik. Ezért lefejtés előtt tanácsos megfigyelni, hogy a bor hajlamos-e barnatörésre.
Ebből a célból a borból vegyünk mintát, egy fehér palackot félig töltsünk meg, majd levegővel összerázva egy napra tegyük félre, később nézzük meg, nem változott-e a színe.
A barnatörés megelőzhető a rothadt termésből sajtolt must nyálkázásával vagy fejtés előtti - kénezéssel.

A kénessav az oxidáló enzimeket elpusztítja. 8-10 g/hl káliumpiroszulfit (4-5 g/hl folyékony SO2) néha már megszünteti a barnatörés-t, máskor azonban jóval több is szükséges. Erősen törött bor javítására kénezés után cserzőanyag-zselatinos -e- derítés vagy aktív - szén kezelés ajánlható.
barnatörés, bor, borbetegség, bor megbetegedése, bor színe, zavaros, barnatörést, kénezés

Barnatörés a borok gyakori megbetegedése. A levegővel érintkező bor színe a felületen sárgásbarna lesz. Bor megzavarosodik a cserzőanyag egy része flobafénné alakul át
Alföldi borvidék borászat
Aszúbor borászat
Badacsonyi borvidék borászat
Balatonfüred-csopaki borvidék borászat
Barnatörés borbetegségek
Bor borászat
Bor, Borok, Borvidékek borászat
Borászat borászat
Borbírálat borászat
Borecet
Borvidék borászat
Csemegebor borászat
Malaga bor borászat
Mézbor borászat
Móri borvidék borászat
Must elválasztás borászat