Csirke vörösborban - Csirkés ételek

  • 2023-10-25    

Hozzávalók:

1 csirke,
10 dkg angolszalonna,
20 dkg gomba,
1 liter vörös bor (kékfrankos),
1 fej vöröshagyma,
1 dl konyak, babérlevél,
kakukkfű,
2 gerezd fokhagyma,
1 dl olaj,
só, bors, petrezselyem,
8 szelet pirított kenyér,
1 kanál liszt,
5 dkg vaj

A csirke vörös borban készítése:
A csirkét négyfelé vágjuk, aprólékából egy kevés zöldséggel, hagymával sűrű húslevest főzünk.

A vörös bort lábasba öntjük, teszünk bele 1-2 dl erős húslevest (lehet kockából is), egy csipet kakukkfüvet, babérlevelet, fokhagymát (szétzúzva), és 20-25 percig főzzük.
Az utolsó 6-8 percben teszszük bele a megtisztított, felvágott gombát. Ezután a boros levet leszűrjük, a fűszereket eldobjuk, a gombát félretesszük.
A szalonnát apróra vágjuk, egy kevés olajban és vajban megpirítjuk, rátesszük a feldarabolt vöröshagymát, és üvegesre pároljuk.
A húsdarabokat megsózzuk, borsozzuk, és ebben a zsiradékban többször megforgatva szép pirosra sütjük.

A konyakot felmelegítve ráöntjük, meggyújtjuk, és az edényt addig rázogatjuk, amíg a láng el nem aludt.
Ekkor ráöntjük a bort, teszünk rá friss zöldpetrezselymet, kakukkfüvet, fokhagymát, babérlevelet, és 35 percig takaréklángon főzzük.
Beletesszük a gombát további öt percre.
A csirkehúst, gombát, szalonnadarabokat előmelegített tálra rakjuk, és melegen tartjuk, a közben elkészített pirított kenyérszeletekkel együtt.
A mártáshoz hozzáadjuk állandó keverés mellett a vajjal eldolgozott lisztet, jól átmelegítjük, és a tálra szedett 1 csirkére öntjük

Csirke vörös borban

    Csirke veronai módra     Csorba csirke