Páfrányfenyő Ginkgo biloba – Lombhullató fenyők

A Páfrányfenyő Ginkgo biloba elszigetelt, önálló faj a növényvilágban. Az egyik legidősebb élő fafaj a földön valamint az egyik legkelendőbb gyógynövény Európában és az Egyesült Államokban.

A Ginkgoaceae család körülbelül 18 tagból áll, legkorábbi levélkövületei 270 millió évre (perm időszak) nyúlnak vissza. Ebben az időszakban már két fajtája élt. A jura időszakban 5-6, a kréta időszakban már 10-11 fajtája élt.

Páfrányfenyő Ginkgo biloba

A kövület felfedezések megmutatják, hogy a Ginkgo a mezozoikus korszak óta a nedves, mérsékelten meleg éghajlatok alatt uralkodott. A jégkorszakot is túlélte, (amit kutatások bizonyítanak)

A Ginkgo fát Kínában is megtalálták palotákban, templomi kertekben, ahol buddhista szerzetesek a sok jó tulajdonsága miatt gondozták és azóta is nagy becsben tartják i.sz. 1100-tól.

Páfrányfenyő mint gyógynövény - Termés gyógyhatása és története

Legkorábban Kínában i.e. 2800-as évek környékén a Han dinasztiában alkalmazták leveleit a vérkeringés és a tüdő segítéségeként. Dian Nan Ben Cao 1436-ban említi a levelek használatát fejsebek kezelésekor. A belső használatát először 1505-ben említik hasmenés ellen.

Az 1950-es évek végén a nyugati orvostan tanulmányozni kezdte gyógyhatású használatait.

1965-ben Dr. Willmar Schwabe csoportja készítette az első kivonatot levelekből. Manapság nagyon sokan használják a Ginkgo biloba gyógyhatású képességeiért. A 70-es évek után paleontológusok, botanikusok, biokémikusok vizsgálják a Ginkgo biloba fát.

termés

Páfrányfenyő Ginkgo biloba

Páfrányfenyő levél

Páfrányfenyő levele

A páfrányfenyő, Ginkgo biloba 40 méter magasra növő, széles kúp alakú vagy szabálytalanul szétterülő koronájú, lazán ágas lombhullató fa.

A Ginkgo biloba - páfrányfenyő - rovarkártevőknek és gombás, vírusos, bakteriális betegségeknek ellenáll. Amerikában nagy számban alkalmazzák utcai faként.

Fiatal korában lassan nő - 10-12 éves korában 6 méter magas lesz. Metszést nem igényel.

Páfrányfenyő Ginkgo biloba facsemete 30-40 cm

A Páfrányfenyő kétlaki növény

A páfrányfenyő kétlaki növény. Külön hím és nőivarú fa. A szexkromoszómák (XX női és XY hím épp mint az embereknél) megkülönböztetik, tehát a fa neme nem könnyen meghatározható.

Érdekesség, hogy a fa szaporodó képessége csak 25-30 éves kora után kezdődik és legalább 1000 évig tart !

ginkgo biloba hím virág

Ginkgo biloba - Páfrányfenyő hím ivarú virág

Páfrányfenyő női ivarú virág

Ginkgo biloba - Páfrányfenyő női ivarú virág

A nemek biztos meghatározásához meg kell várni a termő kort.

Termése éretten sárga szilvára emlékeztet, héja fehéres-hamvas (gingko japánul: ezüstbarack)

A Ginkgo biloba levelei jellegzetes legyező alakúak, középen behasítottak.
Késő ősszel aranysárgára színeződnek.

Hazája Kelet-Kína. Kelet-Ázsia többi részén - így Japánban is betelepített. E területeken csontárszerű, édes belű magját étkezésre is felhasználják.

Érdekes leveleivel, jellegzetes habitusával a páfrányfenyő az egyik legszebb díszfa.

Talajban nem túl válogatós és a városi szennyezett levegőt is jól tűri.
Szegeden szép páfrányfenyő fasor látható, állítólag a vele beültetett utcát elkerülik a szúnyogok.

Páfrányfenyő Ginkgo biloba szaporítás

Páfrányfenyő szaporítása - Általában magról szaporítják , itt azonban - mivel elég későn fordul termőre - nem lehet biztonsággal szétválasztani a hím és nőpéldányokat.

A tömegesen kiültetett vegyes ivarú anyag termést hoz, ami - ha kézbevesszük igen büdös szagú. A fa környékén heverő magok szaga viszont nem zavaró, illetve nem érezhető.

Egyéb érdekességek

Páfrányfenyő termés

páfrányfenyő termése

Leveleivel és magjaival a kínai orvoslásban a tüdő betegségeit gyógyítják. A páfrányfenyő levelek flavonoidokat és terpenoidokat, kvercetint és a kempferolt tartalmaznak.

A legújabb kutatások szerint az elsárgult, őszi leveleinek kivonata egy olyan vitamint tartalmaz, amely erősíti az érfalakat, és csökkenti a szövetkárosító szabad gyökök képződését, terpénjei pedig gátolják a vérlemezkék összetapadását.

Javítja még az agyműködést és a sejtek energia-háztartását.
Olyan agyi tonikként hat, ami különösen az érhálózatra gyakorolt hatása miatt memóriát növel.

A Ginkgo biloba segít ellensúlyyozni az öregedés hatásait, a szellemi fáradaságot, az energia hiányát.


Levél, termés hatóanyagai

Alkoholok, almasav, antocianin, ásványok, aszkorbinsav, B1-vitamin, B2-vitamin, benzoesav, bioflavonoidok, D-provitamin, ecetsav, flavoglikozid, flavonoid, flavonoid glikozid, ginkgetin, ginkgolid, hangyasav, illóolaj, karotinoid, katechinek, keményítő, Leucin, linolénsav, lutein, magnézium, niacin, olaj, pantoténsav, procianidin, prolin, szénhidrát, Szerin, Szilícium, Sztearinsav, szterol, szukcinsav, triterpén, valeriánsav, valin, violaxantin, zsírosolaj, zsírsav.

Alkalmazása

artériák megerősítése, bronchitis, cukorbetegség, fáradtság, fülzúgás, gyulladás, kankó, köptető

Páfrányfenyő