Lexikon címszavak I

Indukció

Indukció 1. (fiz.) A vezetőben a környezetében levő mágneses tér változásából származó jelenség.

A mágneses tér változása előidézhető a vezető és tér egymáshoz viszonyított mozgatásával vagy egy másik vezető áramerősségének változtatásával.

A tekercsben indukált feszültség arányos a mágneses térerősség-változás sebességével és a tekercs menetszámával, a létrehozott áram iránya pedig olyan, hogy akadályozni igyekszik az őt létrehozó változást (Lenz törvénye).

Az Indukció alapja a generátorok és a transzformátorok működésének.

2. (biol.) a fejlődéstanban abban nyilvánul meg, hogy az egyedfejlődés során, annak minden egyes szakaszában a fejlődés módját, irányát az előző szakaszban elért állapot, az ott meglevő egyes sejtcsoportok, szövetek, szervkezdemények szabják, ill. indítják meg.

Ezek idézik elő a további differenciálódást, s ezek révén válik a fejlődés fokozatossá s egyben irányítottan rendezetté.

Indukció - Pallas lexikon

Indukció (lat., gör. epagogé) a. m. bevezetés, behozás, innét ez utóbbi szónak tankönyvekben való helytelen, mert érthetetlen használata; a logikában az egyesből vagy részlegesből egyetemesre való következtetés.

Ha valamely nem (genus) egyes fajtáin azon egy tulajdonságot észlelem s ebből következtetem, hogy e nem minden fajtáin előfordul ez a tulajdonság; vagy ha mert két jelenséget néhányszor találtam egybekapcsolva, azt állítom, hogy ezek a jelenségek mindig összekapcsolva, fordulnak elő, akkor indukció útján következtettem.

Indukció tehát az, ha abból, mert a föld lakva van, azt következtetjük, hogy a többi, a földhöz hasonló föltételek közt levő bolygó szintén lakva van, de Indukció az is, ha abból, mert az emberek az eddigi tapasztalat szerint egy bizonyos élettartam után meghalnak, azt következtetem, hogy minden ember halandó.

Azonnal fölmerül a kérdés, hogy mely logikai jognál fogva egyetemesítjük az indukcióban az egyes vagy részleges eseteket, vagy logikai nyelven: mely jognál fogva szabad nekünk, mert néhány esetben láttunk egy S-t (subjektumot) összekapcsolva egy P-vel (predikátummal) azt mondanunk, hogy mindig, ha S van, P is lesz?

Csak egyetlen egy esetben világos ez a jog. Ha ugyanis tényleg az összes S-ekről kimutatjuk, hogy P-vel van egybekapcsolva. Ezt nevezik teljes Indukció-nak.

De ez voltakép nem is I., mert hiszen ebben az esetben nem következtetünk az egyesből, a részlegesből az egyetemesre, nem egyetemesítünk, hanem fölsorolván az összes idevágó egyes egyeseket. Azonban nagyon kevés esetben gondolhatunk arra, hogy az összes eseteket megfigyeljük. A főkérdés tehát az marad, mely jognál fogva egyetemesítjük részleges tapasztalatainkat? A közönséges életben ezt az egyetemesítést folyton gyakoroljuk; de hogyan igazolja a logika azt az eljárást, hogy tapasztalt esetekből olyanokra következtethessünk, melyeket nem tapasztaltunk?

Nyilvánvaló, hogy ennek az a meggyőződés szolgáltatja alapját, hogy ami a természetben történik, szükségkép történik, hogy egyetemes oksági kapcsolat köti össze a természet jelenségeit, hogy ugyanazok az okok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt szülik.

Az egyes esetben észlelt kapcsolatos S és P közt akkor egyetemesíthetem, ha S és P közt oksági kapcsolatot fedezek föl; mert ha S oka vagy okozata P-nek, mondhatom, hogy ugyanaz az ok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt szülvén, S mindig P-vel együtt fog megjelenni.

Eszerint minden Indukció voltakép szillogizmuson alapul. Ebből azonban újabb logikai kérdések származnak.
Kérdezhetne:

1. Honnét tudjuk az említett felső tételt? Mill Stuart János azt feleli, hogy ez az általános oksági tétel is a tapazstalatból, l. utján támadt. Ez a következetes empirizmus álláspontja. De akkor az okság tétele maga nem ad föltétlen biztosságot.

Mely jognál fogva állítom ezzel a tétellel, hogy mert a természet rendjét több izben fölismertem, mindig rendet fogok benne találni, Ezzel az empirikus állásponttal szemben azért áll egy másik, mely magát az oksági tételt nem a tapasztalatból származtatja, nem Indukció útján keletkezteti.

Ennek is különféle formái vannak, melyek azonban abban megegyeznek, hogy az oksági tétel forrását nem a tapasztalatban, hanem magában az elmében keresik. Kérdezhetni továbbá 2. mely uton-módon fedezhetem föl a tényleges oksági kapcsolatokat? Mert ez is problematikus.

Az a tétel, hogy a természetben mindennek, ami történik, megvan a maga oka, még nem ad tumutatást arra nézve, hogy egy adott esetben, melyek valamely eseménynek az okai. Itt megint az esetet kell vizsgálat alá vonnom. E vizsgálatnál az a nehézség merül föl, hogy valamely okozat nem utal semmi jellel arra, hogy mely okból származik.

Ha valaki valamely Betegségből fölgyógyul, maga a gyógyulás nem utal arra, mely oknál fogva állott be, az orvosszer következtében-e, vagy - ami nem lehetetlen - az orvosszer ellenére-e, nem is szólva arról, hogy az orvosszer se előnem segítette, se meg nem hátráltatta a gyógyulást.
Az Indukció tehát a részleges oksági kapcsolatok fölfedezésének ujabb problemáját hozza szinre. Itt nagy szerepet visz azután a megfigyelés és a kisérlet.

A megfigyelés és kisérlet, továbbá a többi idevágó logikai eljárások setgítségével létrejön az induktiv módszer; az egyes indukciók utján egyetemes tételekhez jutunk, u. n. empiriai törvényekhez (1. Törvény); ezeket ismét egybekapcsoljuk még egyetemesebb törvényekké; azt a tételt, hogy egyes gázok egyszerü térfogatviszonyok szerint vegyülnek, kémiailag azon áltaános törvénnyé sikerült egyetemesíteni, hogy a gázok mind ezt a törvényt követik.

Az induktiv alapon talált egyetemes tételek azután deduktiv okoskodás (1. Dedukció) alapjául szolgálhatnak. A két módszer tehát távolról sem ellenkezik vagy harcol egymással, ellenkezkőleg egymást kiegészítik. Ujabb időben főleg Mill Stuart János, A deduktiv és induktiv logika rendszere c. művében (magyar ford. Szász Bélától, Budapest 1874) foglalkozott behatóan az Indukció logikájával. - Indukció a fizikában 1. Dielektrikum, Elektromos megosztás, Elektromos áramgerjesztés és Mágneses indukció.

Indukció