Lösz

Frissítve: 2019-09-08 Lexikon címszavak L,     Lucfenyő betegségei     Lúgos talaj     Csillagfürt     Lizinka     Lythrum

Lösz a jégkorszakban a folyók kiszáradt árteréből kifújt porból, szélárnyékos oldalakon vagy szélcsendben történő porhullásból létrejött, sárga színű, laza, üledékes kőzet. Mivel mindig füves növényzettel fedett, száraz mezőségeken alakult ki, szerkezetét a füves növényzetnek köszönheti.

Folyóink hordalékának megfelelően a hulló por mindig meszes volt. A gyökérnyakak által a szélfújástól megvédett por mésztartalma a fű gyökerei mentén, gyökérsavakban oldódva, függőleges függőleges csövecskékben vált ki.

Ez a lösznek annyira függőleges szerkezetet biztosít, hogy az útbevágódásokban teljesen függőleges falakkal áll meg.

A dunántúli Lösznek kb. a fele finom homok és csak 10 % agyagos részt tartalmaz.

Az alföldi átmosott Lösz egyharmada finom homok és egyharmada agyag. A fennmaradó rész mindkettőnél iszapfrakció (kőpor).

A tiszántúli lösz nagy részét a folyók oldal eróziója másodlagos fekvésbe rétegezte át, sőt a hulló por egy része lefolyástalan medrekbe és tavakba hullva, már eleve vízszintes rétegekbe rakódott le. Ezt átmosott alföldi Lösz-nek nevezik.

Hazánk mezőgazdasági és erdőtalajainak legértékesebb része Lösz-talaj.

Jó kultúrállapotban a Löszön kialakult talajok szerkezete kifogástalan, de elporosodott, leromlott állapotban az erózió ezeket a talajokat pusztítja legnagyobb mértékben.

Lösz - Pallas lexikon

Lösz kőzet, homokos, meszes, nem képlékeny sárga anyag. Diluviális korbeli. Gyakoriak benne a mész-konkrációk (lösz-babák) és apró szárazföldi csigák, az u. n. lösz-csigák (Helix hispida, Helix arbustorum, Succinea oblonga, Puppa muscorum), valamint diluviális emlősök maradványai (mammut, rinocerosz, bölény, szarvas stb.).

Nálunk a nép sárga földnek nevezi.
A lösz név rajna-melléki népies kifejezés és mivelhogy először ott tanulmányozták, megtartották e nevet.

Hazánkban az Alföldön a futóhomok mellett fontos szerepet játszik (l. Diluvium), de meg van erős kifejlődésben a Dunán túl, nemkülönben egyéb területeken is, azonban nálunk 300-400 m. magasságon túl nem emelkedik.
Igen termékeny talajt ad.

Hazánkon, a Rajna és mellékfolyóinak völgyein kívűl, megvan a Rhone völgyében is, de leghatalmasabb kifejldősben Khinában, Mongoliában, Tibetben, Jarkandban, Persiában, Észak- és Dél-Amerikában.

Ezernyi négyszögmérföld területeket borit Lösz és pedig oly vastagon, mely helyenkint (például Khinában) az 500 métert is eléri, de mindig rétegezés nélkül, legfelebb határozatlan padokban, melyeket a löszbabáknak övszerü elhelyezkedése szokott egymástól elkülöníteni.

Régebben a Lösz képződését úgy magyarázták, nevezetesen Agassiz és Lyell elmélete alapján, hogy az glecserektől összehordott finom iszap.

Ma legáltalánosabb Richthofen elmélete, mely szerint a Lösz az atmoszferiliák, nevezetesen a szél geológiai működésének eredménye.