A josta nemesítése Németországban kezdődött 1922-ben a Max Planc Intézetben. Az első keresztezéseket Lorenz végezte, majd Brunner folytatta. Köszméte (egres) szülőnek egy domináns Spahaerotheca rezisztens gént tartalmazó, Amerikából származó vadköszméte fajt, a Ribes divaricatum-ot használták fel.
A keresztezés eredményeként zömében steril hibrideket kaptak, de akadt köztük néhány termékeny egyed. Ezeket ismét egymással keresztezték és a felnevelt magoncokból emelték ki a fajtát.
A josta a Ribes fajhoz tartozó gyümölcstermő cserje, a fekete ribiszke és a köszméte (egres) hibridje.
Nevét a szülők német nevéből - Johannisbeere Stachelbeere - képezték. Magyar neve a riszméte, amit a szülők magyar nevéből képeztek.
A josta előnyösen egyesíti a szülők jó tulajdonságait. Hajtásrendszere, vesszői megjelenésükben a feketeribiszkére hasonlítanak és tüskementesek.
A josta Magyarországon 1983-ban kapott állami elismerést.
A josta július közepén kezd érni, érési ideje kb. két hétig tart.
A rügyenkénti 3-5 virágból átlagosan 3,7 bogyó kötődik.
Bogyói nagyok, megnyúlt kerekdedek. Átlagos bogyótömege 2,4 g, átmérője 14,6 mm.
Átlagos bogyótömege 2,4 g, átmérője 14 mm. Íze kellemes, jellegzetes fekete ribiszke illata finoman érződik.
Friss fogyasztásra, mélyhűtésre és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas.
A josta bokor nagyon erős növekedésű, vastag, ritkán álló vázágrendszerrel.
Terülő bokoralakját a Ribes divaricatum fajtól örökölte. A fekete ribiszkére emlékeztető, de erősebb vesszői tüskementesek.
Termőképessége - Bőtermő, virágai 62%-os öntermékenyülést mutatnak.
Nagyon nagy bokra miatt legalább 4 méterre kell telepíteni. A josta bogyói zölden a köszmétére emlékeztetnek, éretten a fekete ribiszke színét veszi fel.
