Üdvözöljük Kertészeti Áruházunkban!

Vissza az oldal tetejére

Az Ön bevásárlókosara üres.

Gyümölcsfa ültetése Ültetési idő Talaj előkészítés

 

Gyümölcsfa ültetés ideje

A szabad gyökeres gyümölcsfákat késő ősszel, lombhullástól és kora tavasszal, lombfakadás előtt tudjuk elültetni.
Ősszel a lombhullás környékén kezdődik a klf. szabadgyökerű növények kitermelése. Ennek időpontja általában október 10-től kezdődik és 15-20-ig tart.
A kitermelés után kerülnek a növények a lerakatokba, ahol általábanoktóber 20-tól kezdődik a szabadgyökerű növények értékesítésének időpontja. Sokan kérdezik, hogy nem késő-e ebben az időben ültetni. A válasz minden esetben a "nem késő", hiszen korábban nem is lehetne megkezdeni.
A szabadgyökerű növények ültetési ideje általában november végéig tart, vagy, ha nem fagyos a talaj, akkor még ennél később is lehetséges.
Tavasszal rügypattanásig lehet ültetni, addig, amíg a nedvkeringés nem indul meg a fákban. Ez általában március végéig tartó időszak. Ez után már nem ajánlatos mozgatni a csupasz gyökérzettel rendelkező fákat.

Talaj előkészítés, ültetés

Az elültetett gyümölcsfák megeredése és fejlődése a talaj előkészítésétől függ.
A korábban szokásos mély ültetőgödrös telepítés nem vált be, ezért jelenleg a sík művelést részesítik előnyben.
Két ásónyom mélységig felássuk a felső talajréteget, majd még egy ásónyomra, ha kemény az atalaj.

A sík művelés kezdetén az földet 25 cm mélyen és 40 cm széles sávban kiássuk (a). Majd a kiásott barázdába állva az altalajt (b) ássuk fel 25 cm mélyen és javítjuk a szerkezetét. (A kötött talajhoz homokot, a laza talajhoz agyagos földet adunk.) 
A felásott altalaj felületére 5-6 dkg/négyzetméter összetett műtrágyát szórunk és az altalajba keverünk. Ezután felül tovább ásunk és ezt a földet a feljavított altalajra forgatjuk.
Végül gyenge humusz és tápanyag utánpótlással fejezzük be a talaj előkészítését.

Faültetés

A faiskolából hozott fát gyökerével néhány órára vízbe állítjuk. Előtte a sérült gyökereit az egészséges részig visszavágjuk.
Lehetőleg nagyon keveset vágjunk le a gyökerekből

gyümölcsfa ültetés

Az őszi ültetés nem mentesít sem az ültetés utáni, sem pedig a kora tavaszi, a fakadás előtti beöntözés szükségessége alól. 
Fagyban, télen ne ültessünk. Főleg tavasszal, ültetés előtt szivassuk meg jól az oltványokat néhány órás teljes vízfürdőben.
Ültetés előtt ássunk egy megfelelő nagyságú gödröt és verjünk bele egy karót. A karó tartást biztosít a törzsnek és a tűző naptól is védi azt. A fát függőlegesen a gödörbe helyezzük, közel a karóhoz, majd földdel takarjuk a gyökereket. Ezután óvatosan rázva felemeljük egy kissé a fát, hogy a föld a gyökerek alá kerüljön. 
Akkor jó a helyzete, ha a szemzés helye 10-15 cm-rel a föld felett van, körténél és birsnél pedig a talajjal egy szintben
A gyökerekre újra földet dobunk és óvatosan megtapossuk. Ezután a maradék földet is ráterítjük és az ásó lapjával öntözőtányért készítünk, amibe 10-15 liter vizet öntünk. Végül a fát 8-as kötéssel lazán a karóhoz rögzítjük, úgy hogy a a kötés a fán magasabban legyen mint a karón. így a fa a földdel együtt ülepedhet és a gyökerek alatt nem képződnek üregek.

Gyümölcsfák ültetési távolsága

Az ültetés előtt figyeljünk, hogy milyen fajtát választunk és azoknak mennyi helyet biztosítunk a növekedésükhöz.

  • Őszibarackfa, Birsalma, Naspolyafa - 3-5 méter
  • Kajszibarack, Meggyfa, Szilvafa - 5-6 méter
  • Almafa, körtefa - 6-7 méter
  • Cseresznyefa - 8-9 méter
  • Diófa, Gesztenyefa - 8-12 méter


Gyümölcsfa ültetése - videó

A meggyfa, szilva és őszibarack nem nevel nagy koronát. A meggyből és őszibarackból egy síkba elágazó sövényt is nevelhetünk. A cseresznye nagyra nő, kisebb kertbe nem való. A cseresznye sok fajtája porzó fát igényel, de ha 100-150 méteren belül a szomszéd kertben látunk porzófát, akkor nekünk nem kell ültetnünk. A kiváló gyümölcs előállítása sok munkával járó feladat. Öntözést, tápanyag utánpótlást, metszést, permetezést, gyomirtást igényel. Akinek erre nincs ideje ne próbálkozzon ezzel a feladattal.

Ültetés utáni metszés

Ültetés után feltétlenül fontos a metszés elvégzése.
Ahhoz, hogy egy új gyümölcsfa jól startoljon és ne szenvedjen a megritkított (kitermelés miatt) gyökérzet ne kínlódjon, a rendszeres öntözésen túl fontos a metszés elvégzése. Ne hagyjuk, hogy az összes hajtásból rügyek fejlődjenek, végezzük el az alakító metszés első lépéseit.
Korona alakító metszés
Koronaalakító metszés valamennyi gyümölcsfajtánál szükséges. A koronaalakító metszéssel a beültetett fa gyökérveszteségét igyekszünk összhangba, egyensúlyba hozni a fa koronájával. A visszametszett koronavesszők vagy suhángok igen sűrűn hajtanak ki. Ha ezeket nem ritkítjuk meg, a fa koronája túlságosan elsűrűsödik. Az alakító metszésnek törzskialakító és erősítő hatása is van. Az erős törzs képes az ágrendszert megfelelően kifejleszteni és hordani a termést. A metszés ideje még a nyugalmi időszakban történik, általában kora tavasszal.

Wiandt Gábor by