Antagonizmus
Frissítve: 2023-09-18
Antagonizmus általános értememben az élőlények vagy szervezet egyes részei között fennálló és időlegesen vagy állandóan megnyilvánuló ellenhatás, amely lehet egyirányú vagy kölcsönös; pl. antibiotikus hatások; egyes végtagokat ellentétesen mozgató izmok működése, tápanyag-elhasználás stb.
Az Antagonizmus eszközeként keletkező termékek egy részét antibiotikumok alakjában a gyógyításban is felhasználják.
A mikrobiológiában a mikroszervezetek között kialakuló olyan viszony, amelyben az egyik faj egyedei a másik faj egyedeit elpusztítják, károsítják vagy szaporodásukat gátolják. Antagonizmus-nak nevezik azt a jelenséget is, amelynek során bizonyos anyagok jelenléte a mikroszervezetben gátolja más életfontosságú anyagok szintézisét, működését, hatását.
Antagonizmus - Pallas lexikon
(gör.) a. m. ellenkezés, ellenhatás, ellentét. Fiziologiai értelemben két szervnek azt
a hatását is jelenti, mely által az egyik a másik működését korlátozza, vagy éppen
megsemmisíti.
Ilyen Antagonizmus- ban vannak bizonyos izmaink. A karok és
lábak hajlító és nyújtó izmai például, ha egyszerre és egyenlő erővel összehuzódnak,
a megfelelő végtagot egyenes merevedett helyzetbe hozzák.
A lélekzést a bolygóideg izgalma szaporábbá és felületesebbé teszi; míg a gégefő idegeinek izgatása éppen ellenkező hatással van a lélekzésre, amennyiben erre a lélekzés ritkul, sőt meg is szünik. A bélmozgásnál hasonlót tapasztalunk, amennyiben a bolygóideg a bélmozgások siettetője, a nagy zsigerideg (splanchnicus ideg) pedig korlátozója.
Orvosi értelemben az antagonizmus valamely méregnek egy másik méreggel szemben való ellentétes hatása. Az a nézet, hogy egyik szer a másiknak halálos hatását megszüntetheti, igen régi; a középkorban mérges anyagot, p. belladonnát ópiummérgezésnél bőven alkalmaztak ellenméreg gyanánt.
Az a tény maga, hogy bizonyos szerek adása által képesek vagyunk megakadályozni egyes mérgezési szimptómák bekövetkezését, melyek különben valamely más szer adása után jelentkeztek volna,
kétségtelen, de hogy e hatás megfejtését miben keressük, azt nem tudjuk.
Vannak,
akik ezt minden esetben kémiai úton magyarázzák, azt mondván, hogy az ellenszer
hozzáadódik az első méregnek az organizmussal képezett vegyületeihez, vagy pedig
utóbbiakból bizonyos részeket elvon, s ezáltal e vegyületeknek nemcsak kémiai
alkotását, hanem élettani hatását is megváltoztatja, minthogy e kettő sok esetben
egymástól függő.
Mások szerint az Antagonizmus-nál kémiai processzusok egyáltalán nem szerepelnek, hanem a méreg és ellenméreg tisztán csak élettanilag hatnak ellenkező értelemben, az egyik szer p. izgat, a másik bénít.
A kémiai felfogás mellett szól az az analogia, hogy a fehérjéknek savakkal v. lúgokkal való vegyületei (acid és alkálialbuminátok), a savnak vagy a lúgnak fölöslege által egymásba változtathatók; ellenben erősen ellene szól az a tapasztalat, hogy bizonyos mérgek, p. a szervi bázisok, már aránylag végtelen kis mennyiségben az egész organizmusra szóló oly nagyfokú zavarokat okozhatnak, melyeket a szövetek kémiai megváltozásából alig lehetne megmagyarázni.
Az olyan antagonisták, melyek a test egy szervére, v. a szervek egész sorozatára ellenkező értelemben hatnak, aránylag kis számuak; ezek az u. n. fiziologikus Antagonizmus esetei, midőn tehát két szernek a hatása mintegy fiziologiailag közömbösíti egymást, akár a sav és a lúg a kémcsőben.
A
legtöbbször csak farmakologikus Antagonizmus áll fenn, mikor két szernek ellenkező
hatása csak a szimptomákra vonatkozik; így a klorálhidrát és a paraldehid a sztrichninnek
hatalmas ellenszerei, noha egészen más szervekre hatnak, mint az utóbbi. Továbbá
a legtöbb Antagonizmus csak egyoldalú: a muscarin-nal vagy pilocarpin-nal mérgezettnek
életét meg lehet menteni atropinnal; de megfordítva már nem.